a világ gyönyörű és cuki madárkák énekelnek benne, míg nem jön az éhes macska...

Céges gépről blogolni legalább akkora bűn mint "féncbukkolni" (így egy nénike jellemezte a kistévényi mobilt simogató unokája tevékenységét) Mindenesetre nekem már minden mindegy, és ha repülök, akkor szálljak tiszta szívvel.

Szóval lejött a közlönyben a béremelésünk. Amivel semmi gond, csak annyi, hogy elénk vágnak egy szarződést, hogy írjuk alá, mert a több zsével több kritérium jár. Pöllö nem mondhatjuk el senkinek, hogy mennyit keresünk. Most komolyan lehet ilyet? És meddig? Ha nem írom alá, akkor nem jár a plusz pénz? És ahol apuanyu is ugyanitt dolgozik, elképzelem, milyen lehet a pár "fontos dolgokról szóló cseveje". Esti eksön után papi lefordul mamiról, mami még egy kicsit cirógatja, hááátha esetleg ki lehetne egészíteni azt a másfél percet és megkérdi:

-Életem szerelme! Neked mennyi lett a havi fizetésed?

-Nemmondommeg.

-Hozok reggel kávét, és ágyba hozom a reggelit is.

-Akkor se.

-Leviszem a szemetet, és nem teszem szóvá, hogy két hete nem javítottad meg a csapot.

-Nemm. A szerződésben aláírtam, hogy nem árulom el senkinek, mennyit keresek.

-Én elmondom Neked, én mennyit kapok, ha Te elárulod nekem, Te mennyit kapsz.

-Nem lehet.

Papi megelégeli, hátat fordít, robbant egy könnyfakasztót a paplan alatt, dörmög egy jóccakátot és alvást színlel. Mami is hátat fordít, hangosan hüppög. Papi enyhülve visszafordul.

-Most megsértődtél?

-Áááááá Dehhhogy...

-Akkor miért nem simogatsz tovább?

-Tudod ki simogasson! Ennyire nem vagy képes, hogy egy ilyen apró információt megossz velem? Ennyire nem tartasz magaddal egyenjogúnak és egyenrangúnak?

-Jaj csillagom. De te is aláírtad azt a nyomorult szerződést...

-Utoljára kérdem hites uram: Tehát mennyit keresel ugyanannál a cégnél ahol én is vagyok, ugyanabban a pozícióban ahol én is vagyok, ugyanabban a járásban ahol én is vagyok?

-Nemáááár. NA jó. Bruttó kettőhetvenöt, plusz besorolási kategória szerinti összeg.

És szegény papi onnantól sokáig azt és csak azt a kezét szerethette, amelyikkel aláírta azt a nyomorult szerződést...

 

Na, ezzel elmondtam mindent. Majd jól kicikizem a legközelebbi gyűlésen a párocskánkat, hadd szokják... :)

Amúgy meg rám mindent lehet mondani, azt is, hogy lusta vagyok, de eddig minden gazdám szeret. Eztán is fog, mert hiába nem munkaköri tevékenység, hogy vezessem a gazdinaplót, vezetem. Hiába nem munkaköri kötelességem, hogy megcsináljam az ammóniákos fődrű szóló jelentést, megcsinálom, mert nem hagyom elárvulni az enyéimet.

Szeretek a jószívű angyal szerepében tetszelegni, noha látom, hogy ez nem vezet sehová. Előbb utóbb úgy járnak ezek az emberek is, mint a 20.malac, ha nincs kapacitás cumiztatni, mert nem jutott neki csöcs. Elsorvad, ha nem elég szemfüles, eldöglik, és senkinek sem fog hiányozni; holtában is csak nyűg, mert be kell menni érte és kihozni a tetemet a vasvillán...

Így lesz a gazdáimmal itt is. Beleszakadnak a munkába, szopatják őket a szankciókkal, a nitrátos lófasszal, kutakodnak a kutak körül, nincs épeszű magyar aki dolgozni menne, a román meg csak addig marad, amíg a Miska vagy a Ducu nem csörög, hogy jöhettek németbe... Tombol a lengyel zöldség, kamionszám hozzák be szállítási költségen, átcsomagolják, Te, kedves olvasó meg megveszed, mert azt hiszed hogy magyar. Elkeserítelek. Néha az se magyar, amit a nagybanin vettél... Amíg én is (gyerekként elvesztem a Bosnyákon...) a pesti nagybanin zöldséges szektorban vívtam élethalálharcot a rekesz alatti helyért, és a szomszéd köpött rám, (Édesapámnak meg előre köszön és zokszó nélkül odébbáll), addig én is hittem abban, hogy ebből lesz még valami. De már nem. Többet teszek a gazdák érdekében, ha energiáim nem a termelésbe fojtom, legalább nem állítok elő még több eladhatatlan zöldséget... Órákig tudnék ezen rídogálni...

Tudod, feketefődön könnyű gazdálkodni. Ha nem felejtesz el vetni, akkor  jó termést aratsz. Míg itt nálunk, ahol úgy lesz feketefölded, ha alaposan lecukrozod tőzeggel, nos, itt a föld sovány és száraz, az emberek pedig azért dolgoznak, hogy holnap is dolgozhassanak. Hogy ha ma elküldjük apát a nagybanira egy futónyi áruval, akkor adunk neki annyi pénzt a biztonság kedvéért, hogy kifelé ki tudja fizetni a helyjegyet. Hogy ha már hazafelé tankolni is tud, akkor szuperjó piaca volt. Hogy azért várjuk a családi pótlékot, mert abból kifizetjük a villanyt, mer' locsóni köllött. Hogy a négytagú család leszed egész nap hatszáz láda barackot, mert reggel fél hatkor nem jött a román, hiába várták. Persze, mert ötkor már elvitte a Géza... Másnap meg ugyanezt a hatszáz ládát úgy válogatják szét szintén négyen, hogy hajnal öttől este hatig álldogálva pörög a kezük és estére kifényesedik a lábszárukon a bőr, mert a mozgáshiány ad a keringésnek... és a románok meg mehetnek ahova akarnak...

Aszályos az évünk. Felhívom a kárenyhítési rendszer megyei pópáját, bejelentenék egy aszályos kukoricaparcellát, mit javasol. Kapaszkodj:

-Hát azt előre mondhatom, hogy nem volt aszály. Ez politika. Elfogadjuk, de nem volt aszály.

-?? Jártál te már idén nyáron az irodádon kívül? És nyitott szemmel?

-Figyelj. Múltkor is behoztam pár kukoricacsövet, és megmértük. Ha eléri a tíz centit, akkor az már hektáronként 7 tonnás termést jelent. Ez nem aszály jele.

-Aham. Hallod, én a tízcentis kukoricacsőnek is baromira örülnék, mert nálunk féltérdig ér a tengeri, csörgős száraz, és minden tizediken van cső.

-Akkor ott agrotechnikai hiba van. Valamit rosszul csináltok.

-(megint a paraszt a hülye... ) Ééértem. ÉS honnan szedted azt a kukoricát, amit megmértél?

-Innen a városon kívülről.

-Az a szélössárvédős vidék. Olyan a föld, hogy kenyérre tudod kenni. Nálunk meg úgy tudsz a kompresszorral hatvan centi mélyre ásni, hogy csak a cipődről akartad lefúvatni a homokot... Megtennéd, kérlek, hogy kijössz ide a világ végére, és itt is gyűjtesz pár csövet? Bizisten, segítek megszedni, de gumicsizmát hozzál, mert telemegy a nadrágod a tüskösfűvel, míg lejárod pár csőért az egyholdas táblát..

Cinikus hozzáállásom abból fakadt, hogy míg a jóember a tízcentis csöveknek a teljesen berakódott csöveket említi, nálunk alig van az extrahosszú, alig tízcentis csöveken szem...

Jól kisírtam magam.

Ha lesz időm, írok még.

Bár, ha lenne időm, akkor inkább beleásnám magam a pénzcsinálási, a szövetkezési, a konzervipari, az adózási és a munkaszervezési tudományok olyan közös halmazába, ahonnan egyetlen kiút lehet, feltámasztani a magyar feldolgozóipart, és találni valakit, aki ezt finanszírozza... :)

Üdv.

KGNG