terület alapú élmények

2017\09\10

a világ gyönyörű és cuki madárkák énekelnek benne, míg nem jön az éhes macska...

Céges gépről blogolni legalább akkora bűn mint "féncbukkolni" (így egy nénike jellemezte a kistévényi mobilt simogató unokája tevékenységét) Mindenesetre nekem már minden mindegy, és ha repülök, akkor szálljak tiszta szívvel.

Szóval lejött a közlönyben a béremelésünk. Amivel semmi gond, csak annyi, hogy elénk vágnak egy szarződést, hogy írjuk alá, mert a több zsével több kritérium jár. Pöllö nem mondhatjuk el senkinek, hogy mennyit keresünk. Most komolyan lehet ilyet? És meddig? Ha nem írom alá, akkor nem jár a plusz pénz? És ahol apuanyu is ugyanitt dolgozik, elképzelem, milyen lehet a pár "fontos dolgokról szóló cseveje". Esti eksön után papi lefordul mamiról, mami még egy kicsit cirógatja, hááátha esetleg ki lehetne egészíteni azt a másfél percet és megkérdi:

-Életem szerelme! Neked mennyi lett a havi fizetésed?

-Nemmondommeg.

-Hozok reggel kávét, és ágyba hozom a reggelit is.

-Akkor se.

-Leviszem a szemetet, és nem teszem szóvá, hogy két hete nem javítottad meg a csapot.

-Nemm. A szerződésben aláírtam, hogy nem árulom el senkinek, mennyit keresek.

-Én elmondom Neked, én mennyit kapok, ha Te elárulod nekem, Te mennyit kapsz.

-Nem lehet.

Papi megelégeli, hátat fordít, robbant egy könnyfakasztót a paplan alatt, dörmög egy jóccakátot és alvást színlel. Mami is hátat fordít, hangosan hüppög. Papi enyhülve visszafordul.

-Most megsértődtél?

-Áááááá Dehhhogy...

-Akkor miért nem simogatsz tovább?

-Tudod ki simogasson! Ennyire nem vagy képes, hogy egy ilyen apró információt megossz velem? Ennyire nem tartasz magaddal egyenjogúnak és egyenrangúnak?

-Jaj csillagom. De te is aláírtad azt a nyomorult szerződést...

-Utoljára kérdem hites uram: Tehát mennyit keresel ugyanannál a cégnél ahol én is vagyok, ugyanabban a pozícióban ahol én is vagyok, ugyanabban a járásban ahol én is vagyok?

-Nemáááár. NA jó. Bruttó kettőhetvenöt, plusz besorolási kategória szerinti összeg.

És szegény papi onnantól sokáig azt és csak azt a kezét szerethette, amelyikkel aláírta azt a nyomorult szerződést...

 

Na, ezzel elmondtam mindent. Majd jól kicikizem a legközelebbi gyűlésen a párocskánkat, hadd szokják... :)

Amúgy meg rám mindent lehet mondani, azt is, hogy lusta vagyok, de eddig minden gazdám szeret. Eztán is fog, mert hiába nem munkaköri tevékenység, hogy vezessem a gazdinaplót, vezetem. Hiába nem munkaköri kötelességem, hogy megcsináljam az ammóniákos fődrű szóló jelentést, megcsinálom, mert nem hagyom elárvulni az enyéimet.

Szeretek a jószívű angyal szerepében tetszelegni, noha látom, hogy ez nem vezet sehová. Előbb utóbb úgy járnak ezek az emberek is, mint a 20.malac, ha nincs kapacitás cumiztatni, mert nem jutott neki csöcs. Elsorvad, ha nem elég szemfüles, eldöglik, és senkinek sem fog hiányozni; holtában is csak nyűg, mert be kell menni érte és kihozni a tetemet a vasvillán...

Így lesz a gazdáimmal itt is. Beleszakadnak a munkába, szopatják őket a szankciókkal, a nitrátos lófasszal, kutakodnak a kutak körül, nincs épeszű magyar aki dolgozni menne, a román meg csak addig marad, amíg a Miska vagy a Ducu nem csörög, hogy jöhettek németbe... Tombol a lengyel zöldség, kamionszám hozzák be szállítási költségen, átcsomagolják, Te, kedves olvasó meg megveszed, mert azt hiszed hogy magyar. Elkeserítelek. Néha az se magyar, amit a nagybanin vettél... Amíg én is (gyerekként elvesztem a Bosnyákon...) a pesti nagybanin zöldséges szektorban vívtam élethalálharcot a rekesz alatti helyért, és a szomszéd köpött rám, (Édesapámnak meg előre köszön és zokszó nélkül odébbáll), addig én is hittem abban, hogy ebből lesz még valami. De már nem. Többet teszek a gazdák érdekében, ha energiáim nem a termelésbe fojtom, legalább nem állítok elő még több eladhatatlan zöldséget... Órákig tudnék ezen rídogálni...

Tudod, feketefődön könnyű gazdálkodni. Ha nem felejtesz el vetni, akkor  jó termést aratsz. Míg itt nálunk, ahol úgy lesz feketefölded, ha alaposan lecukrozod tőzeggel, nos, itt a föld sovány és száraz, az emberek pedig azért dolgoznak, hogy holnap is dolgozhassanak. Hogy ha ma elküldjük apát a nagybanira egy futónyi áruval, akkor adunk neki annyi pénzt a biztonság kedvéért, hogy kifelé ki tudja fizetni a helyjegyet. Hogy ha már hazafelé tankolni is tud, akkor szuperjó piaca volt. Hogy azért várjuk a családi pótlékot, mert abból kifizetjük a villanyt, mer' locsóni köllött. Hogy a négytagú család leszed egész nap hatszáz láda barackot, mert reggel fél hatkor nem jött a román, hiába várták. Persze, mert ötkor már elvitte a Géza... Másnap meg ugyanezt a hatszáz ládát úgy válogatják szét szintén négyen, hogy hajnal öttől este hatig álldogálva pörög a kezük és estére kifényesedik a lábszárukon a bőr, mert a mozgáshiány ad a keringésnek... és a románok meg mehetnek ahova akarnak...

Aszályos az évünk. Felhívom a kárenyhítési rendszer megyei pópáját, bejelentenék egy aszályos kukoricaparcellát, mit javasol. Kapaszkodj:

-Hát azt előre mondhatom, hogy nem volt aszály. Ez politika. Elfogadjuk, de nem volt aszály.

-?? Jártál te már idén nyáron az irodádon kívül? És nyitott szemmel?

-Figyelj. Múltkor is behoztam pár kukoricacsövet, és megmértük. Ha eléri a tíz centit, akkor az már hektáronként 7 tonnás termést jelent. Ez nem aszály jele.

-Aham. Hallod, én a tízcentis kukoricacsőnek is baromira örülnék, mert nálunk féltérdig ér a tengeri, csörgős száraz, és minden tizediken van cső.

-Akkor ott agrotechnikai hiba van. Valamit rosszul csináltok.

-(megint a paraszt a hülye... ) Ééértem. ÉS honnan szedted azt a kukoricát, amit megmértél?

-Innen a városon kívülről.

-Az a szélössárvédős vidék. Olyan a föld, hogy kenyérre tudod kenni. Nálunk meg úgy tudsz a kompresszorral hatvan centi mélyre ásni, hogy csak a cipődről akartad lefúvatni a homokot... Megtennéd, kérlek, hogy kijössz ide a világ végére, és itt is gyűjtesz pár csövet? Bizisten, segítek megszedni, de gumicsizmát hozzál, mert telemegy a nadrágod a tüskösfűvel, míg lejárod pár csőért az egyholdas táblát..

Cinikus hozzáállásom abból fakadt, hogy míg a jóember a tízcentis csöveknek a teljesen berakódott csöveket említi, nálunk alig van az extrahosszú, alig tízcentis csöveken szem...

Jól kisírtam magam.

Ha lesz időm, írok még.

Bár, ha lenne időm, akkor inkább beleásnám magam a pénzcsinálási, a szövetkezési, a konzervipari, az adózási és a munkaszervezési tudományok olyan közös halmazába, ahonnan egyetlen kiút lehet, feltámasztani a magyar feldolgozóipart, és találni valakit, aki ezt finanszírozza... :)

Üdv.

KGNG

 

lengyel piac mezőgazdaság zöldség nagybani

2017\03\28

hol jártál báránykám

Holnap asszem ezzel a kérdéssel fogok találkozni, amikor kiderül, hogy a céges gépen próbáltam megnézni azt a videót, amiben a céget ekézik egy országos nézettségű csatornán. Awww. Lesz még itt pofon amit nem én osztok.

Szóval Bandi bácsi a videóban csak a jéghegy csúcsát emlegette, a totális hozzá nem értésről most nem volt szó. Amiatt úgyis csak a dolgozók pippantanak minden nap. Most őszintén! Te elvégeznél egy olyan munkát, ami a feladataid közé tartozik, meg tudod csinálni, de az a felső utasítás, hogy ne csináld? Értelmetlen ugye?

Így vagyunk mi. "Márcijus 31-ig köll az ammóniákos fődekrű jelönteni" - így mondta az egyik gazdám. Édespofa. Ő legalább tisztában van vele, hogy teendője nem tűr halasztást. A többi meg beleszarik. Nem szólhatok nekik, hiszen ezt az adatszolgáltatási feladatot felsőbb utasításra nem végezzük, mert nincs rá pénz. WTF? De ha valaki beesik hozzám vele, nem küldhetem el. Akkor most megcsináljam, vagy ne? Hát, igen - jött a válasz, de sokra nem mentem vele. Aztán volt egy olyan versenyzőm, akinek a gazdanaplójával kerek három napot szívtam, és annyit mondott: "Akkó' helló." Én meg gondoltam: Beléd is. Nem azt mondom, hogy adjon pénzt, mert az neki se sok van. Krumplit se adjon, mert az meg nekem van sok. Csokit se hozzon, mert attól elzsírosodok, és már így is olyan dagadt vagyok, hogy csak nevemben ünneplem a nőnapot. De egy köszönöm sokat jelent. Így jövőre elgondolkodhat azon, kit dolgoztat meg ingyen.

Már csak egyet kell aludni (az ilyen baglyoknak, mint én, meg már egyet sem) és megyünk végre a fejtágításra. Hallgatjuk az okosokat, akik elmondják, hogy 2016-ban megint szarul csináltuk, és megint volt két-három delikvens, akinek a vetőmagtasak helyett a nyaralós fotóinkat töltöttük fel, de hát ilyen van. Minek erőltessék a pozitív hozzáállást, úgyse pozitívat kapnak vissza.

Megint jön a nagyfejű, meg a jogász. Kíváncsi vagyok, hogy a nagyfejűt mikor szembesítették azzal, hogy mit/miket csinált a karácsonyi bulin... Az is érdekelne, hogy józanul másként látja-e részeg önmagát, vagy ez csak nekem szokott problémát okozni...

Mindegy is, nem kesergek tovább, a lényeg az, hogy Húsvét után ismét elindul a támogatások igénylése és ismét éjszakázhatunk a szarakodó ügyfélkapu miatt, a széteső felület miatt, és ismét kurvára de nem fogják kifizetni a túlóráinkat.

ÓÓÓ. Méghogy nem kesergek tovább! Dehogynem. Csak ez már a szennyes kiteregetése lenne. Mondjuk annyit elárulhatok, hogy minden szektorban volt már béremelés, nálunk hallani se szeretnek róla. Aztán van egy ösztönző programunk, amibe beletereltek minket, és ahol célokat kellett megfogalmazni. Na, ezt megyei szinten megoldották, mi csak bekopiztuk a megfelelő szöveget a megfelelő kockába. De ez az érdemi munkát mind hátráltatja. Nekem információ kell, amit továbbadhatok a gazdáimnak. Ehelyett ezek mindenféle szarsággal terhelnek, ami az érdemi munkavégzést hátráltatja. NA, ebből van elegem. Ha nem szeretném azt amit csinálok, rég kiléptem volna.

 

Most viszont elballagok, bokros teendőim abban merülnek ki, hogy a tavalyi ammóniákos adatlapból az ideibe próbálom átemelni az adatokat, hogy a krónikus feledékenyek is határidőn belül maradjanak...

Bye:KGNG

napló

2016\11\19

nyomorgat a határidő

A csapból is az folyik, hogy dec 31-ig kártyás lesz a hőstermelői jogosítvány, meg hújjaj lesz, ha nem cseréljük ki. Kéremalássan ez szemenszedett hazugság. Tessék kézbe venni a Kincses Kalendáriomot, és átböngészni, hogy márpediglen december 31 az szombat. 30 és 26 között szénszünet, 26 az Karácsony másnapja, tehát 23 az utolsó időpont amikor még esetleg lehet ilyen dokumentumot igényelni. Ezzel a félretájékoztatással sok emberke lapít még, nekik keserű kenyér lesz a jövő év, főleg ha főállásban hőstermelők.

Ez a kártya tényleg tök cuki, meg minden, csak pl a nyomorult program nem működik és nem frissül, ami felülírná az adatokat rajta. Aztán támad a kispiacon az ellenőr, elkéri a kártyát, az meg nem tartalmazza pl a karalábét. Hiába van kéznél a paksaméta, benne a kérelemmel, ideiglenes igazolvánnyal, a hatóságot az nem érdekli. Hosszas tortúra után talán sikerült tisztáznia a termelőnek magát. Mindez miért? Mert az ügyintéző hülye. Legalábbis ez van előadva...

Új hobbija a bácsországi hatóságnak, hogy fingatják a más megyei parasztot is. Hát valamiből össze kell kalapozni a karácsonyi jutalmat, nem? Ötletük zseniális, csak az bánt, hogy nem én találtam ki: A dolog úgy néz ki, hogy ellenőrzik Tök Ödön felvásárlót, és szépen csekkolják az összes felvásárlási jegyet. Az azon szereplő termelőket kikurkásszák a nyilvántartásból. Nyúl Béla csajágaröcsögei hőstermelőnek nincs ZAL-CSO-SOM-BEK-HEV-tehát a megyekódos száma. Vagyis a zöldség gyümölcs regisztrációs kötelezettségének nem tett eleget. Pedig tavaly második félév óta ingyen van! Komám! ha ingyen nem kellett, majd megteszed tízezerért. Szomorú. Szóval értem én, hogy a törvény az törvény, de egy kis marketinget, tájékoztatót tolnának az arcunkba a fejvesztés terhe mellett igénylendő számokról, akkor mindjárt mindenki nekiesne és leigényelné, amit kell.

Érdekes, hogy mennyi azonosítója van egyetlen gazdának. Felsorolok párat a teljesség igénye nélkül.

Természetes azonosítói, mint név, anyja neve, születési idő, hely, adóazonosító jel, TAJ szám

Van ugye az MVH-s regisztrációs szám. Minden ügynek alfája és omegája, lassan név helyett alkalmazzuk.

Aztán van a hőstermelői jogosítvány száma,

A FELIR azonosítója.

Adószáma (máskülönben hiába van meg mindene, mégsem értékesíthet)

HU-száma, ha termel burgonyát

zöldség gyümölcs termelői regisztrációs száma, mely azonosító első három karaktere a megyekód,

kistermelői regisztrációs száma, ha feldolgozott terméket kíván értékesíteni

EKÁER száma, ha áfakörös hőstermelő és szállít

tenyészetkódja, ha állatokat is tart...

 

Feldobtam egy fontos helyen, hogy minek ennyi szám, amikor mindent el lehetne intézni egyetlen számmal. Azt a bullshit választ kaptam, hogy így nagyobb az adatbiztonság, mert egyetlen kódot el lehet lopni, de tízet már nem.

Ez tök érdekes amúgy. Ha megyek a piacra, a ládán, zsákon ott a címke. A nevemmel, címemmel. Simán elég egy telefon a cimboráknak, hogy Iszapszentkukac, tanya 20-on nézzetek már körül, és amíg Gazda Benő bácsi piacozik, addig kirámolják a kistanyát. Hogy találnak oda? Az első kocsmába betérve segítséget kérnek, és kapnak!

Múltkor sírva jött egy néni, hogy Borsodból hívták, és azt mondták neki, letépik az arcát, ha nem küld még őrölt paprikát. Kérdem, hogy miért kéne oda őrölt paprikát küldeni.

-Hát aranyoskám az úgy vót, hogy az a kedves kereskedőnő elvitte tőlem a paprikát. Szépen kicsomagolva, frissen őrletve. Aztán szólt, hogy még kéne neki vagy ötven kiló, de mondtam, hogy előbb elviszem őrletni, csak várja ki, még legalább tíz nap. Aztán jött a telefon. Hogy kaptak a paprikámból, a címkéről olvasták a telefonszámot, a paprika rossz, a tavalyi szebb volt, meg ez sápadt, rossz illatú, és kérik vissza a pénzüket, vagy küldjek még nekik négy kilót, máskülönben megvernek, mert olvassák a címet is. Mit ártottam én bárkinek is?

Így kezdődött a történet, melynek lényege, hogy a "tisztességes" kereskedő beszerezte az árut máshonnan, persze szart, gondolom olcsón, pár kattintásból kreált egy címkét a néni adataival, majd terítette az árut. A néni meg fél, mert persze kistermelői regisztrációja az nincs. Hiába könyörögtem, hogy kitöltöm, adja postára, azzal mentegetőzik, hogy sok pénzbe fog kerülni. Nem állítom, hogy nem igaz...

Szóval ki vagyunk szolgáltatva a kereskedőnek. Az meg a nyereséget tartja szem előtt, mindegy neki, hogy a világvégi termelőre mekkora bajt zúdít.

Egyelőre ennyi.

Üdv.

KGNG

2016\04\30

belemindenvackot

Idén 36 jogcím van. Szerintem tavaly is ennyi volt, A 36-ból ikszpluszegyamínuszennediken darabhoz kell valami feltöltendő dokumentum. Hát mit ne mondjak, csodálatos, hogy pl a húshasznú anyatehén simán kétszer van fönt. Nos, ha Trükkös Bélabá csak a két tehenkéjére kérne EUs támogatást, akkor melyiket is ikszelje? Melyikhez is töltötte föl a dokut? Mertmivelhogy nemzeti támogatás 3 tehén után jár.

Ehh, ez a legkisebb hiba.

Az már nagyobb, hogy a mellém rendelt segítők olyanok, mint a mesében. Hol vannak, hol nem. Eltelt két hét, de még nem vagyok/vagyunk túl a falu felén. A többi termelőnek mit mondok? Jajbocsánat, elfogyott az idő? Tegnap este hétkor léptem ki bőgve az irodából. Volt egy sok ha-os vastagnyakú paraszt, amelyik valamilyen beteg indoknál fogva ha-onként reszeltette be a parcelláit. Akkor most ötven méter erre, jó, .... És tudod mit mondott a tütemény, miután két és fél óra munkával végre mindenét berajzoltam, beszkenneltem, kiszámoltam, feltöltöttem, elküldtem? Annyit, hogy:
-Köszönöm. Ha ennyi jó lössz...
Mások legalább egy csokit hoznak.

Volt egy iszonyú sötét fószer. Bár úgy tűnik, hogy ekézem a népet, azért még mindig szívesebben vagyok minden nap ezekkel a kisemberekkel, minthogy a vezérkarunk sarkába szorulva bárgyú ömlengéseket hallgassak a mai magyar mezőgazdaságról. húsz perc takubakuzás után, hogy most ő igényelje, fia igényelje, de még földműves regisztrációja sincs meg:
-Itt ez a négyes parcella barackos volt. Most is az maradt, vagy ki tetszettek szedni.
-Az tavaly nem ott volt.
-??????
-Akkor hol?!
-Ez a kép tükrözve van a házra, ez ott arról volt.
-tükrözve. aham.
-mondom, ott, balra lent volt tavaly.
kifakadtam.
-Jóember! Ez nem a Farmville, hogy ide-oda pakolásszuk a kultúrákat!

Tudod mi lesz ebből? Az, hogy kifutunk az időből. A termelők meg majd azt mondják, hogy lusta férgek vagyunk. Aham. Tudod, az van, hogy fizetnek heti nyolc túlórát. Az egy hatórás szombat, meg egy kétpluszórás péntek. És Te hiába oldod meg, hogy hétköznapokon este hatig tolod a kérelmeket, szombaton meg négyig, ezt a rohadékok nem fizetik ki. Nos, annyiban megegyezhetünk, hogy csokiban nem fognak kifizetni a termelők.

Csóré gazdák fizetik a tagsági díjat. a jövedelmük mellé a TERAtám csak egy kis kiegészítés. De ahhoz, hogy ezt adómentesen felvehessék, kell a "hőstermelői jogosítvány". Ha meg ilyenjük van, akkor meg tagsági díjat kell fizetniük... (meg egyéb járulékokat, erről inkább könyvelőt kérdezz, bár tapasztalataim szerint elég zaccos az a szakma is...) Szóval az enyéim 60%-a azért fizet kétezret, hogy felvehesse a százat. Ezért a kétezerért mi állunk rendelkezésére. TERAbeadásban is. Vagy nem, mert már nincs idő, és a teleházasok is kivágnak az irodából.

Így egyrészt jogos a követelés, hogy ezért a pénzért segítsünk is leigényelni, másrészt viszont kicsit körül kéne járni azt a témát is, hogy "öngondoskodás". Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy, fizetem a MNYP cechet. Ez azt is jelenti, hogy idejekorán jelentkezek az illetékeseknél, elsők között adjuk be a kérelmet, és az elsők között legyen megújítva a hőstermelőim. Hogy igen, beírom a kalendáriumba, hogy azon a nitrátos fél holdon mikor voltunk kapálni, mikor műtrágyáztam, és melyik fiókban találom a talajvizsgálati eredményt, meg a tápanyaggazdálkodási tervet, ha kérik. Javíts ki, ha tévedek.

Ehelyett a többség csak húzza az agrárium igáját, esőnapon krumplit válogat, aztán meg picsog, hogy lemaradt. Hogy egyplusziksz százalék, meg szankció, és dögöljek meg, miért nem fogadom május hatodikán. Azértbazdmeg, mert arra a napra huszonnégyen vagytok beírva, és ha az előírásokat követve mindenkinek mindent kinyomtatok, aláírattatok, akkor kábé tizenegy-két termelő kérelmét adom be. Ügyféladat korrekcióval, letöltögetéssel, káerrfordítgatással, mindennel. A huszonnéggyel meg végzek fél hatig, így a két óra túlórára még másfelet ráhúzok a két szép szemedért, meg azért a fehérre avasodott bonbonért, amit a tavaly eltemetett szomszédasszonyodtól kaptál az ötvenedik születésnapodra, ami legalább három éve volt. (Bödőcs jól körülírta a bonbonok sorsát: átadják-visszaadjuk-visszaadják-átadjuk)

A rendszer lassulása már bevett opció, este hat után hasít. Hétfő délelőtt haldokol. délre megjavul, kettőre beáll, négy után gyors. Mosolygunk, szívunk, elnézést kérünk. Vagy az állatos rendszer áll le, vagy nem tudom kinyomtatni a dokumentumot, mert a Szankcióhivatalban akadt valami gikszer, és még dolgoznak rajta...

Meglátásom szerint a hosszú távú cél, hogy minket áttegyenek vállalkozói minőségbe, és ne kelljen utánunk járulékot fizetni. Vállalkozóként annyit melózunk, amennyit akarunk, persze a bankszektorból átcsámpázott vezérünk ezt minden bizonnyal kizárólag jutalékos rendszerben gondolja. A jutalékos rendszernek lételeme lehetne az, hogy kötelezővé tennék az új profilt, az agrárbiztosításokat. Te pedig elvállalhatod a százharminc, zömében jószívű és jóhiszemű kistermelőt, és aztán szívhatsz a rengeteg gazdálkodási naplóval, vagy bevállalsz öt-tizenöt nagygazdát, akitől parádés óradíjat gombolhatsz le.

Ehhez az átalakításhoz használják föl azon termelők féktelen haragját, akik százalékos szankciót kapnak, mert nem időben adják be. A média azt sugallja, hogy inkompetens brigád vagyunk, és arról mélységesen hallgat, hogy április 14-én délután indult élesben a rendszer. Mert mindenütt az április egyet szajkózták, és a mi gépeinken egy rohadt fedvényt mi akkor még nem láttunk. Tehát éppen az a két hét hiányzik, amit nagyjaink elvettek, hogy legyártsák/tákolják a kérelmező felületet. A hőstermelőiket átteszik a Járási Hivatalokba, és minket az önállóság felé terelve elküldenek... Beteges vízió? Térjünk vissza rá néhány év múlva...

Addig is, kérelemre fel!

bye

KGNG

 

kistermelők területalapú támogatás kistermelői támogatás

2016\04\19

TERA2016

...milyen szépen cseng. Nálunk a kancsal román fekete bőrű feketemunkást hívták Terának ezelőtt húsz évvel...

Amikor mezítláb beletalpalsz a csirkeszarba, akkor az biz' fölfröccsen a lábujjaid között... Ez is egy ilyen fröccsenés-poszt. El se kezdtük igazán, de már besokalltam a pöcsöléstől.

Elkezdődött az idei területalapú. Az már sokat elárult az idei évről, hogy a Szankcióhivatal által tartott előadáson az idei támogatási rendszerre vonatkozó legjobb hír az volt, hogy nagyításban is látszik a kataszteri fedvény. Ujjongtunk.

Múlt héten még a céges gépeken nem mentek a fedvények, egyedül a saját egyetlen blokkot láttuk, meg az egyetlen parcellát. Tehát, ha jött a kedves ügyfél, akkor vaksin adtuk be a kérelmét, vállalva, hogy megforgatják érte. Ő vállalta. Aztán a fedvénygondot szépen megoldották az informatikusaink a hétvégén, ám vannak dolgozók, akiknek még mindig nem lehet egy épkézláb meghatalmazást beadni, mert a beadás gomb szürke. A SzH meg az Infósok egymásra mutogatnak. Az idő halad, a becsület fogy. Jelentem, szereztem egy másik gépet, és két laptopon szaggatom az istrángot. Az egyiken beküldöm a meghatalmazást, a másikon meg tákolom a kérelmet. Majdnem büszke is lehetnék magamra, de nem vagyok. Képtelenség ennyifelé figyelni. Hízottbika, anyatehén, tejhasznú tehén, termeléshez kötött zöldség, ipari zöldség, szálas fehérjenövény, mindemellé van VP-ÖKO gyep, nitrátos parcella, egy messzi messzi KATos  (most már THÉT) föld, és akkor zöldítsünk is, de minimum táblaszegéllyel, mert pihentetett terület az biz' nincs. Van viszont ideiglenes gyep, amitől a víz kiver, mert nem értem, miért kellett az ezeréves ősgyepeket ideiglenes gyeppé változtatni ezelőtt fenetudjahány évvel... Csodálkozom, hogy nem haladok.

Hétfő reggel gyógyítgattam egy 22 ha-os AKG-s kérelmet, ahol a bácsika még azon sakkozott, hogy most neki a facélia vagy a szudánifű jönne ki jobban a belvizes foltra, ami miatt az előző AKGjába is belekötöttek... Vagy jelent lucernát meg vis maiort.

A legjobban a kistermelőket szeretem. Mire megmelegszik alattuk a szék, már csak aláírniuk kell. Bár várok egy bácsikát, akit elődeim Ordítós Pistának hívnak. Állítólag 3órán keresztül gyártották a 2,8 hektárját. Most jó előre ráparancsoltam, hogy földhasználati lap nélkül a küszöböt ne lépje át, erre előre beküldte a lapot. Ő meg majd jön időpontra. Szeretettel várom.

A fenenagy rajzolás, ügyfélkapuzás miegyéb közben érdekes hanghatásokra lettem figyelmes. Ez sok termelőnél előfordul, hogy csacsogunk, rajzolok, fülelek, és azon vigyorgok, hogy a hangok alapján ugyan mit gondolhatnak az ügyfélváróban...

Rajzolok.

-Ez mi?

-Lucerna.

-Kataszteri határra illesszem, vagy csak oda a sumaras részig hell kirajzolni.

-A sumárig jó lössz. Úúúúúúgy. Azazzzz. Ááhhh vissza, húúzd, húúzd, még egy kicsit, óhh, jaj de jó. Éppen bele is fért.

Vesszek meg a perverz fantáziám miatt, de ha ezt odakint is így hallják, akkor mindent gondolhatnak, csak azt nem, hogy itt támogatás igénylése folyik. Amatőr pornószínészek élvezik a mélytorkozást ilyen hálásan...

Vajon, ha hallanák magukat, akkor is ilyen cukin reagálnának a grafikus felület szépségeire? :)

JA, más.

Kaptam egy akkora falut, hogy ha hálózsákot vinnék, és napi 12 órában tolnám a gazdálkodás elektronikus szekerét, akkor se végeznék május 17-ig. Meg hát itthon is élni köll valamibűl, ami persze, hogy a gazdálkodást jelenti,  úgyhogy nekem túlóra csak pénteken meg szombaton van. Ennél többet amúgy se akarnak elszámolni. Dolgozhatok bármennyit, ennyire kapok fizetést. Ez a tökéletes cég. Tudja, hogy nem fogom faképnél hagyni az enyéimet, a kisembereket, a semmiből értéket teremtő, és általam nagyra becsült termelőket, tudja, hogy megoldom, ha tovább kell maradnom, és esze ágában sincs ezt megfizetni. Annyit keresek, mint egy kezdő traktoros. Node nem erről akartam írni.

Arról, hogy sokszor állunk, mint fasz a lakodalomban, és nézzük egymást. Hogy toljuk befelé a kérelmeket, meg nyomjuk be a VP-s AKG-s ÖKO-s pipákat, holott nincs még támogatási okirat, de már meg kell felelni. Értem én, hogy a kurvának fizetnek előre, de ez is éppenpont olyan. Így kell szépen ingyen csicskáztatni.

Aztán ott van a tejhasznús meg a húshasznú anyatehenes támogatás. 2016.04.19.23:25-kor nincs tudomásom arról, hogy lenne:
-nagytestvére a K8021 nyomtatványnak, hogy egy tejjelentés összesítést beadjunk. Biztos én vagyok a hülye.
-végre állatorvosi igazolás minta, meg úgy általánosságban MVH közlemények a termeléshez kötött támogatásokról...

Megint vakon tapogatózunk, találgatunk, megint van a kódlistában konyhakert, alattomosan beszophatjuk a túl kicsi területek esetén a SAPS+zöldítés pipát a "Támogatást nem igényel" helyett, nincsenek VP összefoglalók, csak amiket az előadásokon vetítettek, fogalmam sincs, hogy az az 1400 kistermelő, aki a megyében nem kapott egy kanyi petákot se, mikor kap, nem nagy esélyt látunk arra, hogy a határidőt kijjebb tegyék... sötétség van.

De mi törjük az utat, és csináljuk, mert nem férünk bele az időbe...

Adios. KGNG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ügyfelek kistermelők területalapú támogatás kistermelői támogatás

2016\01\14

ügyfélfogadási bonbonok

Röviden:

Egy kis faluban vagyok "utolsó csavar" ügyintézője egy nagy és komoly hivatalnak. (már amennyire annak lehet venni). Munkám során minden nap emberekkel találkozom, ezekből a napi élményekből tákolom a blogot elég nagy időközönként. Most se ezzel kéne foglalkoznom, hanem a hazahozott munkát csinálnom, de félévente egy post nem sok.

A területelapú (leánykori nevén TERA) támogatás lezajlott, épp ma hallom a rádióban, hogy a Szankcióhivatal vezére kijelentette, ki vagyunk fizetve. Hát mi nagyon szépen köszönjük, még azok is köszönik ezt a kijelentést, akiknek úgy ragadt bent a pénzük, mint légy a ragacson. És miért? Mert ők a kistermelők, akiknek volt konyhakertje, amit módosított az ügyintéző, de valami szoftverhiba miatt a program nem lát valamit amit viszont nem látnak az ügyintézők sem, tehát állunk, várunk, és velünk vár az a majd' ezerötszáz emberke, aki emiatt szív. És fázik, mert októberben ebből akarta megvenni a kis tüzelőjét, mert befagy az odújába. És az első feketeleves akkor jött, amikor kiderült, hogy az nem októberben jön, hanem decemberben, és az néhányuknál nem is jön... Mindegy. Nem tisztem a bírálat, viszont nincs arra alkalmas személy, akinek a nyakába borítsam azt, amit ezekért a SzH malőrökért kapok.

Aztán a másik feledhetetlen élmény a nitrátos föld témaköre. Volt számolatlan mennyiségű előadás, de Ubulka nem volt jelen. Betámad hozzám, majd' letépi az ajtót, hogy denekimost, merazonnal, nitrátjelentés, nemtudvárni. Mondom, oké. Töltögetünk, elakad. Kérdem, mi baj?

-Hát az anyja neve sor még értelmezhető, de a születési helynek nem tudom mit írjak.

-ami a személyiben van. -  Erre pakolni kezd. - hová-hová? -kérdem.

-Há, nemtom, anyám hol született. Megyek és megkérdem tőle.

... szerinted?

Vagy a másik gyöngyszem:

Otthon a mami által idegileg felkorbácsolt éltes öregúr, kb 65 éves, beront, és épp hogy le nem köpve hozzám vág egy zacskó földet.
-Ehun a nitrátos főd.
-Jó napot kívánok. Miért ide tetszett hozni?-Aszonták ide köll.
-Jójó, de kik mondták?
-A piacon. (az az értelmes emberek gyűjtőhelye...)
-Kérem, ne ide hozza, hanem a laborba.
-Akkor én most feleslegesen jöttem be?!
-Valószínűleg igen, mert az ügyfélfogadás ma csak 14-ig tart
-Akkó a fene ögyön mög. Szevasz.

Gondoltam: beléd is...

 

Most elpályázom!

KGNG

 

 

 

2015\06\05

konyhakert

Igyekszem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, de néha nem megy.

Szóval van ez a beadós felület, amit folyamatában hegesztettek, és ami kicsit olyan, mintha reggel a kocsimban még a kormánynál lenne az indexkar, délután meg már az ajtón.

Van 50 termelőm, akinek van konyhakertje. Párat hívhatok vissza, hogy akkor tisztázzuk, mi van benne.

Aztán itt van ez a fóliás burgonya. Május elejéig nem lehetett jelenteni, mindent írtunk, ahogy kell, csak épp nem volt fóliás termesztés gomb. Aztán lett.

Kolléga konyhakertnek vett egy másfél hektáros darabot. A módosításban hozzám került az ügyfél, én meg szívbaj nélkül átírtam vegyes hasznosításra, mert azért másfél hektár konyhakert szerintem kicsit erős. Mekkora ott a család?

Aztán itt van ez a szálas fehérjenövények termeléshez kötött támogatása. A rendelet nem írja, a közleményt meg nem volt időm elolvasni, a tény meg az, hogy 1 ha alatt nem jár...

NVT erdős ügyfelem köti az ebet a karóhoz, hogy neki már kifizették az utolsó részletét. Mivel a rendszer felhozta, rákérdeztem a Hivatalnál. Azt válaszolták, még az utolsó kifizetést leigényelheti, mert tavaly nem tette. Jelzem a tisztelt ÜF felé, az meg tiltakozik. Ha én erőltetem, bunkó vagyok, ha nem kap pénzt és mégis várja, bunkó vagyok.

Egyik ÜF módosítani jött. Hasznosítási kódot. Aztán úgy sikerült, hogy táblanövelés lett, mondván egyszerűsítünk. Ebből az sült ki, hogy a megnövelt táblákra napi 1 % szankció jár. Aztán megoldottam szankció nélkül.

Még mindig nem vették el a kedvem az ügyfelezéstől. Itt már nem az ÜF a problémás, hanem minden más...

 

 

2015\05\17

sínen vagyunk...

... mint József Attila!

Hajrá van. Nagyüzem. Az ügyfelek jönnek, és jönnek, és traktálnak a hülyeségeikkel.

-Münk bejártuk a zösszes területöt, oszt lémértünk mindönt. - ha ez is ölezővel mérte föl a területét, akkor már legalább ki tudom számolni, mert végre csináltam átváltótáblát!
-Mivel tetszettek fölmérni a parcellákat?
-Csípjesszel.
-GPS-sel?
-Avval, hát.
-És el tetszettek hozni a koordinátákat?
-Aztat nem mondta sénki. - Mint ahogy a felmérést se mondta senki, angyalom, de ha már sétáltál egy nagyot, hát egészségedre.
-Akkor szinte hiába is lett felmérve.
-De maj mondom én, hogy mölyik tábla mönnyi lössz! - érdekes lesz, már kicsit bánom, hogy elvállaltam őket, de végül is fél órája nyüstölnek a szőrszálhasogató kérdéseikkel, ennél már csak jobb jöhet.
-Akkor itt van ez a gabona. Ez milyen gabona, és mennyi területet tetszettek mérni?
-Árpa lössz, és 1,46 hektár.
-Egy pillanat, rajzolom. - miután tisztáztuk, mivel határos, melyik sarok hova vág, közlöm, hogy: - Ez csak 1,27 hektár.
-Olyan nincs. Annak mög köll lönnie.
-Tetszik látni, hogy nem fér ide bele az a parcella!
-De lémértük! Az a főd ott van! - és én odaszüljem, vagy odaizzadjam a hiányzó darabot?

termeléshez kötött támogatások közül a zöldséges támogatásnál van olyan kritérium, hogy vinni kell a magvas zacsikat, és címkéket, számlákat. Jön a kedves ügyfél:
-errű van számlám, errű nincs. - jól kezdünk.
-akkor kérem szépen a számlát! - ideadja - De hát ez nem is az Ön nevére szól!
-a fijaméra.
-A támogatást viszont Ön igényli.
-de mögosszuk.
-én azt értem, de hiába tetszenek közös őstermelői igazolványon szerepelni, ez most itt nem vehető figyelembe.
-ménem? - zsák szaré'.
-a rendelet egyértelműen fogalmaz, a számla kizárólag a kérelmező nevére szólhat.
-mindéggy, én elhoztam.
-a palántáról a számla meg tavalyi?
-ahhát. Az idei majd a palántával egyszerre jön.
-tehát akkor még nincs a földben.
-hogy lenne? gondókoggyá mán! - hülye is vagy, tapló is vagy?

lemeccseltük, hogy ez így ebben a formában nem fog működni, nagy mogorván távozik. Hogy őneki senki se mondta, hogy hozza a zacskókat is. Semmi gond, kapott másik időpontot, hozzon olyan számlát, amilyet elfogadunk, meg a tasakokat. Kell-e mondanom, hogy a kapott időpontra visszajött a helytelen számlákkal, de legalább egy harmincasrekesznyi tasak volt nála.Másik ügyfél:Kirajzolom a sokszögletű konyhakertet, összevágom a táblákat, minden tökéletes. Jé, van egy fóliaház.
-Tessék mán azt is belevönni!
-Kész is, mi van a fóliában?
-a traktor, de ha ellenőröznek, maj' kiállok vele.
Mindezek ellenére szeretek ügyfelezni..Majd még írok, csak most más program van...Kgng

 

 

 

 

 

 

 

 

ügyfelek területalapú támogatás kistermelői támogatás

2015\04\27

ügyfelek, rettegek

Bent vagyunk a kérelemben, előjön az első parcella.

-Tavaly ez a kettes tábla kukorica volt. Most mi lesz?
-Búza. De nem így áll.
-Akkor merre rajzoljam?
-Hát a szélső uccátú lössz a kukorica ezörkétszáz négyszögöl, mög a bejárótú a házig nyócszáz négyszögöl. - Égbeható Úristen! Fejeseink mindenféle vackot küldnek minden aprócska ügyben, de egyik se küldött még átváltótáblát, ami tisztázná a mértékegységeket.
-Értem. Az mennyi is lehet pontosan?
-Tudjafene. Én csak szögölbe mérök. - Szar a hideg szél nélkül. Így diszkréten kitéptem a laptopból a monitor csatlakozóját, és míg a kedves ügyfél az elsötétült képernyőt leste, kibogarásztam a Wikipédiáról a kellő infót.

Másik ügyfél.

-Az előző évben ez a tábla pihentetett terület volt. Mit tetszett vetni bele?
-Kritikálét / Tikitárét /... - ha kiröhögöm, meglincselnek. Mind ugyanaz, a tritikálét cifrázzák így errefelé.

Az állattartó gazdák vadabb emberek, míg a növényesek szelídebbek. A vadság-szelídség az anyagi javak elérhetőségétől is függ. A semmitérő prérin kemény emberek élnek, míg a zsíros, kövér földeket lecsillapodott, vastagnyakú termelők művelik. A környezet is közrejátszott abban, hogy azzá lettek, amivé...

Egy állattartó gazdám jelezte, hogy hízottbika termeléshez kötött támogatást kér.

-Kérem szépen a fülszámokat, és a vágási/exportigazolást.
-Ezek még bent vannak az istállóban.
-A jogcímet a rendelet ás a mrendeletmódosítás szerint olyan állatokra lehet megigényelni, amelyeket tavaly április 1-től ez év március 31-ig vágóhídon levágtak, vagy exportáltak.
-Mondom, hogy ezek még bent vannak az istállóban.
-De akkor nem kell őket most bejelenteni.
-Nepofázzál csillagom, írjad. - anyád hogy van? beírtam, egy héttel később meg visszahívtam a gazdát, mert addig derült ki, hogy tényleg nekem volt igazam.

-Szevasz kiscsillag. Tartozol egy sörrel. Megjárattál. Pedig én csak előre akartam tájékoztatni a kedves hatóságot a bikákról. - Édeském! Már olyan sörszagod van, hogy ha még egyet megbontanál, visszamászna rá a kupak!

Aztán vannak elnevezésbeli érdekességek:

-Ezen a területen mi található?
-Here.
-Fehérhere, vöröshere, alexandriai here, vagy milyen here?
-Hát olyan hagyományos.
-És az milyen? - nyakamat rá, hogy a lucernát fogja mondani!
-Há lucerna. Mi lönne más?

-Idén április elsejéig tetszett leadni bikákat?
-Nem. Csak marhát adtam le.
-Mit?
-Marhát?
-Bikát?
-Nem, marhát.
-Az nem ugyanaz?
-Nem. A bika az bika, a marha meg marha.
-Mármint tehén?
-Ahhát. Né mongyad mán, hogy nem tuttad!

Más:

-Ez KAT-os terület, kicsit több pénz jár rá, de gazdálkodási naplót kell vezetni.
-Már nem is kell az a kicsit több pénz...

Kistermelői támogatással kapcs minden MÁSODIK termelő fölteszi:

-A gazdaság mérete indokolja a mezőgazdasági kistermelői rendszerbe történő belépést. Lényeg, hogy az össz bejelentett földterület nem csökkenhet öt évig.
-Oszt mi lössz, ha möghalok?
-Már meg ne haragudjék, de az ön szempontjából nem tökmindegy?

 

Vannak még, de most csak ennyire futotta az erőmből.

Üdv.

 

ügyfelek területalapú támogatás kistermelői támogatás

2015\04\20

EK2015, avagy egy ügy-felező ügyfelező élményei

Ez a post, meg a blog úgy általában a társadalom egy igen keskeny szeletének lesz érthető. Gazdák, termelők, földbirtokosok, támogatás benyújtásában segédkezők tudják miről beszélek.. Vagy még ők sem.

Tavasz után eljön a nyár és ősz után a tél, minden évben eljön a nap, amikor...
végre elindul a területalapú támogatás, rövidebben SAPS, és függelékei.

Persze, ha most azért csöppentél ide, hogy a kérelem elvi/gyakorlati részéről többet tudj meg, akkor bocsi, de mellényúltál. Arra ott az MVH, meg a falugazdászod. Lassan falugazdászból is van már Neked egy saját, kb úgy, mint orvosból, vagy épp gyógyszerészből. A kérelemre is nyugodtan rátehetnék a "kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg falugazdászát" szöveget.

Eljött megint az idő, és támadnak az ügyfelek.
Van egy gépem, egy monitorom, egy mosógép méretű szkenneres nyomtatóm, és mellettem egy szék. A fogyóeszköz tollaimat minden nap kikötöm az asztal lábához, máskülönben elviszik. Így is, de legalább némelyik ÜF megvárja, hogy átmenjek a másik asztalhoz, és végre a kollegina letanúzza a meghatalmazást.

A kedves ügyfél bejön, van nála 1+x db csörgős szatyor. Mindben más. Bemutatkozom, mert így illik. Kezet nyújtok, erre ő lepakol, rosszabb esetben elhajít mindent, hogy aztán szabadkozva szedegesse össze. Kezet rázunk. Ez már sokat elárul az ügyfélről. Amelyik belecsap a markomba, és megráz, mint Krisztus a vargát, na, azzal jó lesz vigyázni, mert sürget, és kapkod. A másik csak megszorít, azt meg elég ugyanolyan erővel visszanyomorgatni. Ezzel nem sok gond lesz, általában egyenes, és kevéssé alakoskodó. A harmadik még rá is fog a másik kezével a kezemre, vagy csak megsimogatja, esetleg megpaskolja. Mindeközben gúvadó szemekkel mosolyog, és jobb nem belegondolni, mi jár a fejében. Na, az ilyen csak akkor látja azt a tetves monitort, ha beleül a számba, de már az is sokat segít a látásán, ha a combomon van a keze. Vicces, hogy azt hiszi, elintézheti egy hoppábocsika felkiáltással.A negyediktől meg hányok, ők a döglött halak. A kezük hideg, azt se érzem, megfogja-e a kezem egyáltalán, vagy csak úgy csinál. Ha nem valami veleszületett, vagy szerzett rendellenesség áll a döglött hal kézfogás hátterében, akkor rosszul kezdi nálam a kedves ügyfél.

A lecsekkolás után hellyel kínálom. Leül, de látom, hogy kényelmetlen a hetven szatyor, táska és miegymás az ölében, így javaslom, hogy nyugodtan pakoljon le, míg behozza a rendszer a meghatalmazás felületét. A legtöbbje szót fogad. Akik nem, ők vagy naivak, és azt hiszik, hogy azt a hetvenkét parcellát majd pikkpakk felskiccelem zöldítéssel diverzifikációval miegymással együtt a tizennyolc hektárjukra, vagy annyira vágynak a mosdóra, hogy nem mernek egy normális belégzés-kilégzést elengedni.

-Kérem szépen a regisztrációs számot, és a jelszót. -erre ideadja a tavalyi kamarai tagdíjbevallását.- nem, nem erre gondoltam, hanem a 2009-ben kiadott MVH-s jelszóra.
-Hogy néz ki?
-(Szerinted?) Naaagy, fényes papíron fényes, vastag fekete betűk, számok és kisbetűk egyvelege. - némelyik megsértődik. Pedig nem én raktam el az ő papírjait!
-Ehun van, nézze csak! - nyom kezembe egy gyűrött fecnit. Bogarászom a hevenyészetten odavésett karaktersort. Elkezdem kisakkozni, hogy az most kis G, vagy kis Q, és még legalább három ilyen fenetudja mi karakter van. Ha alaposan megtanultam volna a valószínűségszámítást, akkor startból tudnám, hogy ennyi karakternél ez rém sok próbálkozást jelent, inkább fel kéne adni. De én küzdök. Amikor elgyötörten felnézek, hogy:
-Kérni kéne új jelszót a Zemvéhából. (nem én kezdtem, ő mondta így).
-Hogyan köll azt kérni?
-Itt a nyomtatvány. -nyomom kezébe a biankó űrlapot.
-Jaj aranyos, tőccse mán ki, mer nem hoztam a szömüvegömet. - csórikám. Ha tudja, hogy rosszul lát, miért nincs nála az igazlátója? Mire gondol? Kivetítem a monitor képét a teleház/könyvtár/polgármesteri hivatal tűzfalára?
-Tessék. - adom kezébe az adataival kitöltött dokumentumot, de ő már elő is halászta a hetvenedik szatyrából a hatalmas pakkot, amiben a doboz van, abban a nagy boríték, abban meg a jelszó. Nem gond, legalább megvan.

Elkészítem a meghatalmazást, kérek pár miniszteri szignót, gyűjtöm a kolleginákkal aláíratandó papírokat, amikor jön a

kötelező adategyeztetés...

-Változott a telefonszáma?
-Nem változott énneköm sémmim sé, csak ahun most kukurica vót, ott lössz a gabona.
-Akkor jó ez a 12/3455678 szám?
-Á, nem! Ez legalább tízéves! Tavaly óta másik van...

Végre belépünk az E-kérelembe, és el is indul a nagyüzem...

Erről szól ez a blog..

ügyfelek kistermelők területalapú támogatás